Bevezetés,
Irányelvek
Az Vállalkozásunk szolgáltatási irányelveinek, általános szerződési feltételek létrehozásában és megvalósításában a következő szempontokat tartottuk szem előtt:
Nem figyeljük meg rendszeresen a felhasználók tevékenységét, kivéve a rendszer és a vonalak kihasználtságát felmérő méréseket . Mindemellett erőfeszítéseinkkel az Internet közösség jó állampolgárait támogatjuk és megfelelő válaszlépést teszünk, ha tudomásunkra jut szolgáltatásunk nem megfelelő használata. (pl. szerződi jogok védelme, vagy spam)
Amennyiben egy felhasználó tevékenysége megsérti az Vállalkozásunk szolgáltatási irányelveit, fenntartjuk magunknak a jogot a szolgáltatás azonnali, előzetes figyelmeztetés nélküli megszüntetésére. Mi előnyben részesítjük a nem helyénvaló viselkedéssel kapcsolatban is az előfizetők tájékoztatását, figyelmeztetését és a felhívást a tevékenységen való változtatás szükségességére, azonban a Szolgáltatási irányelvek égbekiáltó vagy botrányos megsértésének a szolgáltatás azonnali félbeszakítása és megszüntetése lehet az eredménye.
Bármilyen okból is nem megfelelő vagy esetleg késlekedő a fellépésünk, hogy érvényre juttassuk elvárásainkat és ezeket az irányelveket, ez soha nem tekinthető jogfeladásnak a részünkről.
Általános
Szerződési Feltételek
A szolgáltatás megrendelése és kifizetése után a Szolgáltató a
megrendelt szolgáltatásokat biztosítja, azáltal, hogy a hozzáféréseket és a
szükséges információkat az Előfizető részére e-mailben elküldi.
1. A szolgáltatás tárgya, az Általános
Szerződési Feltételek tartalma
1.1 IT-Nav Hungary Kft. (3300 Eger, Hatvani kapu
tér 8. 3/21., Adószám: 14403097-2-10, Cégjegyzékszám: 10-09-028541
továbbiakban: Szolgáltató) a szolgáltatásaira előfizető ügyfelei (továbbiakban:
Előfizető) részére a Szolgáltatási Szerződésben (továbbiakban: ÁSZF-ben )
meghatározott szolgáltatásokat biztosítja, az érvényes árlistában és a jelen
ÁSZF-ben foglalt feltételek szerint.
2. A Szolgáltató jogai és
kötelezettségei
2.1 A Szolgáltató köteles a Szerződésben megadott szolgáltatások
biztosítására éves 99,9%-os rendelkezésre állás mellett. A rendelkezésre állás
számításába nem tartoznak bele az előre bejelentett karbantartások a vis major
és az esetleges 3. fél által biztosított szolgáltatások.
2.2 A Szolgáltató köteles a megrendelt szolgáltatásokat a megrendeléstől
számított 8 munkanapon belül biztosítani. Kivételt képeznek azok a kiegészítő,
harmadik fél által nyújtott szolgáltatások, melyeket a Szolgáltató közvetít az
Előfizető felé. Ezen szolgáltatások kezdete a harmadik fél hatáskörébe
tartozik.
2.3 A Szolgáltató díjmentesen technikai támogatást nyújt a megrendelt
szolgáltatás igénybevételéhez, kivéve harmadik fél oldali rendszerhez.
2.4 A Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat az Előfizető
felé kiszámlázni. A számlázás a tárgyidőszak elején történik, kivételt képeznek
a használat mértékéhez kötött díjak, melyek a tárgyidőszak végén kerülnek
kiszámlázásra. Az első számlát a Szolgáltató megrendeléskor állítja ki, melyet
az Előfizető a Szerződés megkötésekor köteles teljesíteni.
2.6 A Szolgáltató jogosult a szolgáltatást szüneteltetni, vagy a szerződést
azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az Előfizető az alábbi előírásokat
megszegi:
2.6.1 Tilos a WEB tárterületen törvénybe ütköző, pornográf, szerzői jogokat
vagy a jó ízlést sértő anyagok elhelyezése;
2.6.2 Tilos a WEB tárterületen olyan programkód elhelyezése, ami kárt okozhat
vagy nem alkalmas osztott rendszeren való futtatásra;
2.6.3 Tilos az Interneten kéretlen reklám célú e-mail-ek küldése(SPAM) valamint
más felhasználók zaklatása;
2.6.4 Általában tilos az Internet Etikai Kódexének (Netikett) megsértése.
2.6.5 Szolgáltató a rendszerén tárolt, weboldalakon elhelyezett információk valódiságáért nem vállal felelősséget.
2.7 A Szolgáltató a tőle elvárható gondossággal óvja az Előfizető által a
Szolgáltató szerverein elhelyezett adatokat, azonban nem vállal felelősséget az
adatokért, sem az adatok, beleértve e-mail, ftp stb., elvesztéséből származó
károkért. Az Előfizető az adatokat saját felelősségére tárolja a szervereken.
2.8 A Szolgáltató jogosult az Előfizető adatait nyilvántartásban szerepeltetni,
azonban azokat harmadik félnek az Előfizető írásos jóváhagyása nélkül nem
adhatja át. Kivételt képez a törvényi kötelezettség adatszolgáltatásra és a 3.6
pontban leírt eset.
2.9 A szolgáltató jogosult az Előfizető érdekeinek csorbulása nélkül, a
szerződés megkötésekor a szolgáltatás paramétereinél nem rosszabb minőségű
szolgáltatás ellenében adatait és a szolgáltatás teljesítését harmadik fél
részére átadni.
3. Az Előfizető jogai és
kötelezettségei
3.1 Az Előfizető jogosult az általa megrendelt szolgáltatások
igénybevételére a nap 24 órájában, az év 365 napján.
3.2 Az Előfizető köteles a szolgáltatások igénybevételéhez szükséges hardver,
szoftver és telekommunikációs feltételeket biztosítani.
3.3 Az Előfizető köteles a megrendelt szolgáltatásokat előírásszerűen
használni, ellenkező esetben a Szolgáltató jogosult a szolgáltatást
szüneteltetni, vagy a szerződést azonnali hatállyal felmondani. A hibás vagy
helytelen használatból eredő károkért az Előfizető felelősséggel tartozik.
3.4.1 Az Előfizető elfogadja és tudomásul veszi, hogy az indokolatlanul vagy a
szerverátlagnál nagyobb terhelés , a szerver vagy más felhasználók folyamatos
üzemelését befolyásoló tényezők az Előfizetés felmondását eredményezik a
Szolgáltató részéről a tárhely díj hátralévő időtartamának visszafizetésével.
Ezen okok miatt a Szolgáltató korlátlanul és előzetes jelzés nélkül zárolhatja
a honlapot a szerver folyamatos működésének biztosítása érdekében. A szerverátlagnál
nagyobb terhelés pontos adatait a Szolgáltatótól kérheti el az adott szerverre
vonatkozóan, amennyiben nem biztos abban, hogy honlapját az adott szerveren
korlátozás nélkül használhatja.
3.4.2 Irányadó maximális használat naponta: Processzor használat: 0.5, Mysql használat: 2.0 Értelmezés: 3.8.1-es pont. A
weboldalon feltüntetett csomagok - amennyiben nincs egyéb pontosítás-
maximálisan havi egyszáz gigabájt forgalmat biztosítanak.
3.5 Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges azonosítókat
titokban tartani, a jogosulatlan használatból eredő károkért az Előfizető
felel.
3.6 Az Előfizető köteles az igénybevett szolgáltatásokért az árlistában
megadott díjat megfizetni. Az előfizető elfogadja, hogy fizetési késedelem
esetén a Szolgáltató jogosult a szolgáltatások korlátozására, törvényileg
szabályozott mértékű késedelmi kamat felszámítására és az Előfizető adatainak
átadására egy, a Szolgáltatóval kapcsolatban álló adósságbehajtó társaságnak.
3.7 Az Előfizető köteles a Szolgáltató által nyilvántartott adataiban történő
változást 15 napon belül a Szolgáltatónak bejelenteni.
3.8 Az Előfizető elfogadja, hogy
3.8.1. Nem használhatja a rendszer forrásainak több, mint 25% -át 90 másodpercnél tovább. Ezek szerver oldali
működésképtelenséget okozhatnak. Ezekbe bele tartoznak a CGI szkriptek, FTP, PHP, HTTP stb.
3.8.2 Nem futtathat bármiféle interaktív real-time
chat alkalmazást amelyek szerveroldali erőforrásokat használnak. Távoli
erőforrást használó programok teljes körűen használhatóak.
3.8.3 Nem futtathat IRCD vagy daemions típusú
alkalmazásokat.
3.8.4 Nem futtathat IRC-vel azonos működéssel
rendelkező programot.
3.8.5 Nem futtathat bit torrent alkalmazásokat vagy
klienst.
3.8.6 Nem vehet részt bármiféle fájl cserélő tevékenységben.
3.8.7 Nem futtathat játék szervereket. (pl counter stritke)
3.8.8 Nem futtathat cron-okat fél óránál gyakrabban
3.8.9 PHP include -okra
csak így hivatozhat: "include.php"
és nem "http://domainnev.hu/include.php")
3.8.10. Tilos a Szolgáltató nevének/hírnevének csorbítása.
3.9 Nem Viszonteladói Előfizető nem adhatja tovább a Szolgáltató által
biztosított szolgáltatásokat.
4. Rendelkezésre állás garancia
érvényesítése
Amennyiben maga a szerver adott hónapon belül több, mint 0,1 % -nál többet nem volt elérhető, a Szolgáltató az adott
hónapot teljes mértékben jóváírja, azáltal, hogy erre az időszakra nem számláz,
vagy előre kifizetett szolgáltatás esetén a lejárat után + 1 hónapot
szolgáltat. 3. fél által használt monitor program riportjai az érvényesítéshez
nem használható a szerverek ilyen programokkal való külső kompatibilitása
miatt. A rendelkezésre-állás garancia érvényesítéséhez a szolgáltató honlapon
megadott e-mail címére kell írni 15 napon belül egy kérést, melyet elbírálva a
szolgáltató a biztosított 1 hónapot jóváírhatja.
5. Fizetési feltételek
5.1 Szolgáltató előfizető megbízásából tárhely ügyintézési kérelem megérkezésétől 8 munkanapon belül számlát jogosult kiállítani, melyet előfizető a számla kézhezvételétől számított 8 napon belül, átutalással köteles kiegyenlíteni.
5.2 A fizetési kötelezettségek elmulasztása esetén Szolgáltató jogosult a szolgáltatások korlátozására, a törvényileg
szabályozott mértékű késedelmi kamat felszámítására, az ide tartozó törvényi rendelkezések szerint, illetve 20 munkanapnál hosszabb idejű fizetési késés esetén a tartozást harmadik fél számára átadhatja.
5.3 Amennyiben előfizető a fizetési kötelezettségeinek írásbeli felszólítás után sem tesz eleget, Szolgáltató jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani, de a meglévő pénzügyi követelések továbbra is fennállnak.
5.4 Szolgáltató előfizető adminisztrációjából eredő hibákért díjvisszatérítésre nem kötelezhető.
6. Árváltozás
A Szolgáltató jogosult módosítani a szolgáltatásainak tartalmát és díját,
erről azonban erről köteles tájékoztatni az Előfizetőt a honlapon. Előre
kifizetett díj nem módosítható.
7. ÁSZF változásai
A Szolgáltató fenntartja magának jelen ÁSZF egyoldalú, előzetes
tájékoztatás nélküli módosítását, melyet a honlapján köteles közzétenni.
8. A szerződés hatálya
8.1 A Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben szabályozott szolgáltatásokat a
Megrendelésben és kifizetés szerint meghatározott ideig nyújtja az Előfizető
számára.
8.2 Határozott idejű Szerződés, illetve szolgáltatás megrendelése esetén, amennyiben valamelyik fél a Szerződés lejárta előtt legalább 15 nappal
a Szerződés megszűntetéséről írásban nem nyilatkozik, a Szerződés automatikusan meghosszabodik a Szerződésben vagy a Megrendelésben szereplő határozott időtartammal.
8.3 Amennyiben az Előfizető a határozott idejű Szerződést felmondja, köteles a
Szerződés érvényességéig esedékes díjat a Szolgáltatónak a Szerződés
felmondásakor egy összegben megfizetni. A felmondás kizárólag írásban
történhet, postai vagy elektronikus levél útján. A Szerződést visszamenőleges
hatállyal felmondani nem lehet.
8.4 Mindkét fél jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben
a másik fél a jelen Szerződést megszegi.
8.5 A Szerződés rendes felmondása nem mentesít a felmondás napjáig keletkezett
kötelezettségek (pl. fizetési kötelezettség) alól.
8.6 A Szolgáltató automatikus lemondásnak veszi azt, amennyiben a
Szolgáltatáshoz igénybevett domain nevet másik szolgáltatóhoz az Elfizető
átregisztrálja és erről előtte nem értesíti a Szolgáltatót. A felmondás nem
mentesíti az Ügyfelet a fizetési kötelezettségek teljesítése alól. A felmondás,
az előre fizetett szolgáltatásokat is beleértve, pénzügyi teljesítéssel nem jár
a Szolgáltató részéről, de a Szolgáltató rendes esetben csak rendkívüli
felmondással élhet. (azaz törvénybe vagy jelen ÁSZF -be
ütköző tevékenységet esetén) A Szolgáltató az előre kifizetett Szolgáltatásokat
csak úgy mondhatja fel, amennyiben visszafizeti az időben még hátralévő,
kifizetett szolgáltatások ellenértékét.
9. Domain Regisztráció.
9.1 Előfizető a Szolgáltatón keresztül domain regisztrációt igényelhet.
Előfizető az igénylés elküldésével kijelenti, hogy a kiválasztott tld (végződés) nyilvántartó szervezete által előírt
szabályozást elfogadja. (Pl.: .hu esetén: ISZT (www.domain.hu),
.org esetén ICANN (www.icann.org
stb.)
9.2 Az Előfizető kijelenti, hogy a domain igénylésével, delegálásával és
fenntartásával kapcsolatos kérdésekben a Szolgáltató és az adott tld-hez tartozó Nyilvántartó döntéseit elfogadja. (pl nem valós adatok megadása esetén a domain törlési
listára és zárolásra kerül)
9.3.1 .Előfizető elfogadja, hogy amennyiben a .hu regisztráláshoz nem biztosít
aláírt, hiteles dokumentumot a Szolgáltató részére megbízást ad a domain a
Szolgáltató nevére történő bejegyzésére a gyorsabb beregisztrálás érdekébe, DE
ezzel együtt természetesen a Szolgáltató kötelezi magát az Előfizető jelzése
alapján a domain névről történő lemondó nyilatkozatot megtenni és azt elküldeni
az Előfizető részére. Amennyiben az előzetes várakozás időtartama alatt az
Előfizető hivatalos domain igénylőlapot nyújt be (pl
a Szolgáltató oldaláról letöltve) a Szolgáltató a domain bejegyzését leállítja
és azt az Igénylő nevére újraindítja.
A Szolgáltató minden tőle elvárhatót meg tesz a domain minél hamarabb történő
bejegyzésért, de ennek elmaradásáért nem vonható felelősségre. Ezért amennyiben
az Előfizető regisztrációs dokumentumokat nem biztosít, jelezheti, hogy enélkül indítsák a domainját.
9.3.2 Előfizető felszólíthatja a Szolgáltatót a domain bejegyzésére, bármikor,
amikor annak indítása nem történt meg és a fizetési és dokumentum beadási
kötelezettségnek az Előfizető már eleget tett.
9.4 A Szolgáltató felé az Előfizető kötelező jelezni, ha a domain regisztrációs
papírokat a Szolgáltató felé továbbította, viszont annak regisztrációja nem
történt meg vagy kezdődött el két munkanapon belül.
9.5 A Szolgáltató a domain név regisztrációjának elmaradása miatt vagy a domain
név lejárata miatt felelősséget nem vállal. Ekkor természetesen a befizetett és
nem teljesített domain regisztrációs költséget az Előfizető részére köteles
visszautalni.
10. Egyebek
10.1 A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdések esetén a hatályos magyar
Ptk. és más vonatkozó jogszabályok, továbbá a hatályos magyar Internet
szabványok alkalmazandók.
10.2 Felek bármifajta jogvitájukra alávetik magukat a Szolgáltató székhelye
szerint hatáskörrel rendelkező bíróság kizárólagos illetékességének, amennyiben
vitájukat elsődlegesen békés úton nem tudják rendezni.
11. VIS MAJOR
11.1 Egyik fél sem felel a szerződésben foglalt kötelezettség
teljesítéséért azon esetekben, amikor a felek érdekkörén kívül eső
elháríthatatlan esemény merül fel. Ilyen körülménynek tekintendő például:
természeti katasztrófa, tűz, áradás, hatóság rendelkezése, szükségállapot,
lázadás, polgárháború, háború, sztrájk vagy hasonló munkabeszüntetés,
szervertámadás, hacker támadások, jogosulatlan hozzáférések stb.
11.2 Ha Vis Major esemény miatt a szünetelés időtartama meghaladja a két
hónapot, bármelyik Fél jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani.
11.3 A teljesített szolgáltatások számlájának kiegyenlítése alól a Vis Major
körbe tartozó események sem jelentenek mentességet.
12. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
12.1 Szolgáltató és Előfizető kölcsönösen kijelentik, illetve kölcsönösen
jóváhagyólag tudomásul veszik, hogy rendelkeznek azzal a képességgel és
meghatalmazással, hogy szerződéses kapcsolatba lépjenek és az ebből fakadó
szerződéses kötelezettségeket teljesítsék.
12.2 A Felek vitás kérdéseiket békés úton kívánják megoldani, de ha ez nem
lehetséges kikötik a Szolgáltató székhelye szerint eljáró Bíróság
illetékességét.
12.3. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó
szabályai az irányadók. A Szerződő felek kijelentik, hogy a szerződés
teljesítése során egymással együttműködnek, a szükséges tájékoztatást egymásnak
megadják, az esetleges vitás kérdésekben elsősorban békés úton történő megoldást
részesítik előnyben.
Eger, 2008. 07. 21.