2014.08.08
IT-Nav Hungary Kft.

Sajtóközlemény

Tanulószerződés keretében pályakezdők foglalkoztatása az IT-Nav Kft-nél.

Az IT-Nav Hungary Kft. 4 507 340 forint uniós támogatást nyert a TÁMOP-2.3.4.A-13/1 – Gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében. A 100%-os intenzitású pályázat keretében 2 gyakornok foglalkoztatása vált megoldhatóvá.

Az IT-Nav Hungary Kft. kettő gyakornok foglalkoztatását tudta megvalósítani a vissza nem térítendő támogatás segítségével. A gyakornokok pályakezdők, így a programon való részvétel nagyban hozzájárult szakmai tapasztalatuk bővítéséhez, melynek köszönhetően a jövőben szakmailag felkészülten találhatnak majd állandó munkát.
A támogatásnak köszönhetően a gyakornokok bérét és járulékait az IT-Nav Hungary Kft. ki tudta egyenlíteni, emellett a projektbe be tudott vonni egy főt, aki mentorként tevékenykedett a fiatalok foglalkoztatása idején, akinek a bérköltsége szintén biztosítható volt. A mentor utógondozta, segítette és értékelte a pályakezdő fiatalok teljesítményét, ezzel fejlesztve szaktudásukat.
A projekt keretén belül eszközbeszerzés is megvalósult, amely a pályakezdő fiatalok foglalkoztatása során a mindennapi feladatok elvégzéséhez elengedhetetlenek és emellett összhangban van az állományi létszám növekedéséből adódó bővítés szükségességességével. A beszerzés a gyakornokok munkakörülményeinek és a szolgáltatások minőségének javítása érdekében valósultak meg.
A beruházás részletei:
•    2db Asus T100TA-DK007H Grey Notebook
•    1db Fujitsu TX120/S3 szerver számítógép
•    2db Irodai informatikai gépek tárolására használatos íróasztal
•    1 db mentor bér + járulék költségei
•    3 db gyakornok bér + járulék költségei
A megvalósítás helyszíne:
•    3300 Eger Hatvani kapu tér 8.
A projekt közvetlen célja a gyakornokok szakmai fejlesztése, amely mind a munkavállalók, mind a cég érdekeit szolgálja a piaci érték növekedésével.
A támogatás segítségével az IT-Nav Hungary Kft. sikeresen elérte kitűzött célját, miszerint lépéseket tett a pályakezdő fiatalok munkavállalási esélyeinek kiterjesztésének valamint szakmai tapasztalatuk biztosításának irányába.
A projekt az eredeti célkitűzéseknek megfelelően sikeresen és eredményesen megvalósult, a beszerzett eszköz üzemel, a gyakornokok a minőségi munkájuknak köszönhetően továbbfoglalkoztatva maradnak a vállalkozásnál.