Várhatóan enyhül majd az Egyesült Államok monopóliuma a netes címek kiosztásának ellenőrzése terén. Az ezzel foglalkozó ICANN non-profit szervezettel szerdán köt új szerződést Washington.

Az ICANN-t 1998-ban hozta létre a Clinton-kormányzat abból a célból, hogy ellenőrizze az internetes doménnevek rendszerét, különös tekintettel a leggyakoribb – .com, .uk, .de, .net – végződésekre. Innen jön a szervezet neve is: Internet Corporation for Assigned Names and Numbers, azaz “kiosztott nevekkel és számokkal foglalkozó internetes társaság”. Az ICANN működése fölött azonban a most októberben lejáró egyezmény értelmében az amerikai kereskedelmi minisztérium gyámkodott, s ez sok ország – többek között Kína és az Európai Unió – kritikáját is kiváltotta.

Az internet ellenőrzése történelmi okok miatt lett amerikai monopólium, hiszen a világháló létrejötte is ehhez az országhoz kötődik. A net azonban időközben nemzetközivé vált, és most úgy tűnik, hogy a Bush-adminisztráció hajthatatlansága után az Obama-kormányzat végre hajlandó ezt a változást a szabályozási rendszer átalakítása révén is elismerni.

Az új rendszerben négy testület, úgynevezett panel ellenőrizné a doménnevek kiosztását és a rendszer stabilitását. A részletek egyelőre nem ismertek, annyi azonban biztosnak tűnik, hogy a panelekben számos ország kormányzati képviselői helyet foglalnának. Eközben Kína és az Európai Unió más-más módon szabályozná az ellenőrzést. Az ázsiai nagyhatalom egyfajta internet-ENSZ létrehozásában gondolkodik, míg az EU egy teljesen privát cégre bízná a felügyeletet, a kormányoknak csak tanácsadó szerepet szánva.

Akármelyik terv valósuljon is meg, az amerikai monopólium minden bizonnyal véget ér, legalábbis a doménnevek ellenőrzése terén. Nem valószínű ugyanakkor, hogy Washington minden téren nyitna az internet szabályozásában. A netes adatforgalom irányítását végző úgynevezett root server egy 2011-ig tartó egyezmény értelmében az Egyesült Államok kezében marad, és erről még az Obama-kormányzat sem valószínű, hogy lemond – vélekedik Jeanette Hofmann ICANN-szakértő, a Wissenschaftszentrum Berlin für Sozialforschung kutatója.

Forrás: sg.hu